TOP_PLUSZ-3.1.1-21-ZA1-2022-00001

Zalai foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés

Július végéig hosszabbodik meg a munkahelyi képzéseket támogató program beadási határideje

2023. május 08.

A kormányhivatalok eddig több mint 25 ezer munkavállaló képzésére ítéltek meg támogatást. Ez a mostani elhúzódó háborús helyzetben érdemben hozzájárul a támogatott cégek dolgozóinak képzettségi szintjének növeléséhez, a munkahelyek védelméhez, a foglalkoztatás növeléséhez – írták a közleményben. Ismertetik, hogy a GINOP Plusz 3.2.1 pályázat keretében az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro és kisvállalkozások dolgozóik vállalati képzéséhez igényelhetnek cégmérettől függően maximum 70 százalékos támogatást akár képzési díj, akár a képzés ideje alatti kieső munkaidőre jutó munkabérre vonatkozóan. A mikro-, illetve kisvállalkozások esetén 70, közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, míg a nagyvállalatoknál 50 százalékos mértékű a támogatás.

A felnőttképzési rendszer megújításának köszönhetően a program nagyobb rugalmasságot biztosít a támogatható képzések területén. A program keretében lehetőség van szakmai jellegű, nyelvi, IT, illetve soft skill képzések finanszírozására is, így valamennyi cég a saját igényeinek megfelelően tudja kialakítani a munkavállalók képességeinek növeléséhez szükséges képzési tervét. A vállalati igényeknek megfelelően a képzések lehetnek céges belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni.
A program feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyújt a vállalatok számára, amely feltételek között a képzés befejezését követő továbbfoglalkoztatás, illetve a képzésben résztvevő munkavállalók béremelése szerepel sávos rendszerben – hívták fel a figyelmet.

Az érdeklődők a foglalkoztatási portál oldalán megtalálhatják a teljes pályázati hirdetményt és mellékleteit, valamint a pályázattal kapcsolatos tájékoztatások is itt érhetőek el – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Forrás: ado.hu; fotó:freepic.com

Vissza a hírekhez

Zalai VárMegye Önkormányzata
Minden jog fenntartva!
www.zalapaktum.hu